A Községi Kultúrális Központ jóvoltából, január 22-én egy igazán színvonalas programon vehetett részt a község apraja-nagyja. Hiszen a hagyományokhoz hűen, idén is ünnepi műsor várta az érdeklődőket a művelődési házban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából. E jeles nap alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak és gyökereinknek.

A rendezvényt Dr. Kiss Györgyné nyitotta meg köszöntőjével:

Kedves tiszakürtiek, bogarasiak és kedves vendégeink!

Nagy tisztelettel köszöntök minden kedves jelenlévőt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22.-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823.-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Magyar Himnusz természetesen a költemény megírása előtt is volt, a református magyarságnál a 90. zsoltár „Te benned bíztunk eleitől fogva”, míg a katolikus magyarság himnusza „A Boldogasszony Anyánk” és az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű ének volt. Népszerű volt a hatóságok által oly sokszor betiltott Rákóczi nóta is, melyet Liszt Ferenc is megzenésített.
Kölcsey Himnusza könyörgést, imát, fohászt tartalmaz, a múltat és a jelent állítja szembe egymással, és a vers végén a bűnök felsorolása után ismét elhangzik a fohász, de a költő már csak szánalomért könyörög.  Himnuszunk zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző, karmester szerezte, és Egressy Béni zenésítette meg. Először 1844.-ben a Nemzeti Színházban mutatták be, majd ezt követően első alkalommal 1848. augusztus 20-án szólal meg hivatalos állami ünnepségen a budai Mátyás templomban.  Ennek ellenére csak 1903–ban lett az ország himnusza, illetve az 1989 évi XXXI. Törvény iktatta a nemzeti jelképeink sorába.
A szocializmus idején Rákosi Mátyás párt főtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy szocialista himnusz szerzésével. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt „Minek új, jó nekünk a régi is” Ezzel Kölcsey Ferenc a reformkor legnagyobb költőjének verse a Hymnus – A magyar nép zivataros századaiból nemzeti himnuszunkká vált, amelyet minden magyar ember elérzékenyülve, és mélységes szent áhítattal hallgat, énekel napjainkban is.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és tovább adjuk a múltúnkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Ezen a napon a magyarság itthon és határainkon túl megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Díjakat adnak át, koncerteket rendeznek, irodalmi estéket és színházi előadásokat tartanak. Ekkor adják át a Márai Sándor díjat, Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat, Bessenyei Ferenc művészeti díjat, közművelődési minőségi díjat, a minősített könyvtár címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.
A Kultúra Napja akkor válik igazi ünneppé, ha feladataink jegyében számvetést készítünk, vagy legalább is kijelöljük önmagunknak, hogy milyen módón kell a ránk hagyott kulturális örökségünkkel, felelősséggel bánni. És ezt tovább kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek, példát kell mutatnunk, hogy a kultúra értékeit becsülni kell, hogy törvényei szerint kell élnünk és tanulságait érvényesíteni kell. Mert a kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is, olyan erkölcsöt, amely elé a magyar jelző bátran kitehető. A tudomány, a művészetek nem létezhetnek azt érteni, élvezni és művelni képes emberek nélkül.  Értő közönség nélkül a tudományos eredmények, az alkotások, könyvek, hangversenyek, színházi előadások elvesznek, vagy létre sem jönnek.
Védenünk kell nemzeti értékeinket, nyelvünket, mint kultúránk legfontosabb hordozóját. Ezen az ünnepen legyen jelen az a cselekvési vágy az alkotásra, a tenni akarásra, amely arra a reformkorra volt jellemző, amelyben a nemzeti himnuszunk született. A közműveltség ne csupán kívánalom, hanem az élet minőségét is jelző szabályként vonuljon be a magyar köztudatba.  Mert ahol uralkodik a műveltség, ott nincs ereje a műveletlenségnek.
A Magyar Kultúra Napján szeretnék még néhány szót szólni azokról az írókról, költőkről, művészekről, akiknek településünkhöz valamilyen kötődöttségük van, vagy Tiszakürtön születtek, vagy itt élnek közöttünk.
Elsőként Szabolcska Mihályt szeretném megemlíteni, aki 1861. szeptember 30.-án született Tiszakürtön, a szülői ház helyén ma a felújításra szoruló Szabolcska emlékmű áll. Költő, református lelkipásztor volt, a XIX. És a XX. Század fordulójának egyik legtisztább erkölcsű személyisége. Gyermekkorát Tiszakécskén töltötte, kedves falujának Ókécskét nevezte. Verseit a nemzet, szülőföld és a család szeretete jellemzi. Református lelkészként 30 évet szolgált abban a temesvári templomban, amelyet Tőkés László tett legendássá a romániai forradalom idején.
Kürti Kovács Sándor: községünk díszpolgára, bölcsész, középiskolai tanár, író, aki nemcsak novellákat, regényeket ír, hanem verseket, és meséket is. 1942.-ben született Tiszakürtön, gyermekkorát Bogarasban töltötte, majd a kunszentmártoni Gimnáziumban tanult és Budapesten az ELTE Bölcsészettudományi Karán. szerzett diplomát, jelenleg Pécsett él. Műveiben a szülőföldről, a tiszakürti szőlővidékről, az Öregszőlőről és az ott élt emberekről, valamint családjáról ír.
Tigyi László: Tiszakürtön született 1937.-ben szintén a szőlőben lakott, a bogarasi iskolába járt, jelenleg Tiszasason él.  Verseket ír, több mint fél ezer verse jelent meg. Versei a családjáról, a házáról, a szépséges Tiszazugról, az évszakokról, az életről szólnak.
Debreczeni Tibor: színész, előadóművész, főiskolai tanár. Feleségével Kósa Vilmával 30 éve élnek közöttünk, ingáznak Tiszakürt és Budapest között. A Tiszakürtre magukkal hozott szellemiségük, magyarság szeretetük és kultúrájuk mellett, neves írókat, színészeket, előadóművészeket, költőket, egyetemi tanárokat, zenekarokat, muzsikusokat ismertettek meg velünk tiszakürtiekkel. 2015 év tavaszán megjelent Debreczeni Tibor „Kürti harminc” című könyve, amely a Tiszakürtön eltöltött 30 év élményeit, sikereit és olykor kudarcait mutatja be.
Ne feledkezzünk meg Németh György fafaragásairól, hangszerkészítéséről és citerázásáról, Barta Zoltán rajzairól és Rabb Gyuláné kézimunkáiról sem.
Végezetül kívánom mindazoknak, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, akik nem kis erőfeszítések árán teszik dolgukat, hogy e mai nap legyen ünnep számukra, és tudják, hogy amit tesznek, azzal nemzetünket szolgálják.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Dr. Kiss Györgyné

A köszöntő után kezdetét vette a műsor. Szász-Kozák Anita és Szász-Kozák Csaba néptánc és népi ruha bemutatót tartott. Oberna Károly és Gáll Niké egy-egy szavalatot adott elő. Buda Ádám énekmondó többféle reneszánsz hangszert (lantot, tekerőlantot, furulyát) szólaltatott meg. Az előadásokat követően sor került Rabb Gyuláné kézimunkáiból összeállított kiállításának a megnyitójára. A megnyitót követően szendvicsekkel, pogácsával, üdítővel és borral kedveskedtek a házigazdák a jelenlévőknek.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy megtisztelte a rendezvényt, s reméljük, hogy jövőre is hasonlóan méltó módon ünnepelhetjük meg együtt a Magyar Kultúra Napját.

Önkormányzatunk már 2010 évben is foglalkozott a Szabolcska Mihály Emlékmű felújításával, ami jelenleg is a Magyar Állam tulajdonában van. 2010 május 7-én levélben kértük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t, hogy a tiszakürti 0245/1 hrsz-ú emlékmű tulajdonjogát ingyenesen adja át önkormányzatunknak. Kérésünket elutasították. Az emlékmű nem csak felújításra szorul, hanem nagy valószínűséggel az épülő M44-es út miatt áthelyezésre kell, hogy kerüljön. Tekintettel arra, hogy Szabolcska Mihály református lelkész, költő volt, így az emlékmű méltó helye a templomkertben lenne, ha már a szülőhelyéről mindenképpen át kell helyezni. Önkormányzatunk felkereste a Tiszakürti Református Egyházat, hogy kezdeményezze ismét a MNV Zrt-nél az emlékmű átadását.