Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. A program keretében olyan szociálisan hátrányos helyzetű felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak folyósítható az ösztöndíj, akik a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkeznek, felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos) képzésben vesznek részt. A többszintű támogatási rendszer pénzügyi fedezetéül három forrás szolgál: a települési önkormányzati, a megyei önkormányzati, valamint – az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozásával – a felsőoktatási intézményi költségvetésben megjelenő elkülönített forrás. Évente több mint 27 000 pályázó részesül támogatásban, ez éves szinten 2 milliárd forint ösztöndíjként történő folyósítását jelenti.

 

Tiszakürt Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007/(III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja 2017. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók és felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.

 

Letölthető dokumentumok

Általános tájékoztató                                                              

"A" Típusú pályázati kiírás

"B" Típusú pályázati kiírás